![]() |
![]() |
![]() ![]() |
![]() ![]() |
![]() ![]() |
![]() |
Megtartotta hagyományos Semmelweis Napi ünnepségét a Soproni Erzsébet Oktató Kórház.
Az elnöki emelvényen dr. Fodor Tamás polgármester, Dr. Korányi László mb. főigazgató főorvos, Prof. dr. Baranyai Tibor osztályvezető főorvos foglalt helyet, a levezető elnök Prof. dr. Bártfai Zoltán igazgatóhelyettes volt.
Dr. Korányi László mb. főigazgató főorvos megköszönte a Sopron város támogatását, amely lehetővé tette az idei Semmelweis Nap méltó megünneplését.
- Az egészségügyben komoly változások mennek végbe, ezért ebben az időszakban is a városvezetés fontosnak tartja, hogy a soproni Erzsébet kórház dolgozói, az intézménynek a városban betöltött szerepéhez méltó módon elismerést és köszönetet kapjanak áldozatos munkájukért a Semmelweis Napon – fejtette ki beszédében dr. Fodor Tamás, polgármester.
A tulajdonosváltás ellenére a kórház a városban működik, és a soproniakat gyógyítják az intézményben. Ezért is fontos hangsúlyozni, hogy Sopron városa lehetőségeihez képest továbbra is támogatja az Erzsébet kórházat. Ezért is tartotta fontosnak a városvezetés, hogy az idei Semmelweis Napon is – az előző évekhez hasonlóan – a tulajdonosváltás ellenére minden támogatást megadjon ahhoz, hogy a kórház dolgozói megkapják elismeréseiket áldozatos munkájukért.
Dr. Fodor Tamás kifejezte meggyőződését, hogy az egészségügyben tapasztalt változások jobb körülményeket jelentenek majd az egészségügyben dolgozóknak és nagyobb elismerését is a munkájuknak.
Az új helyzetben megváltozott az önkormányzat szerepe, de nem hagyja magára a kórházban dolgozókat – mondta dr. Fodor Tamás az ünnepségen, aki arról is szólt, hogy az eddigi pályázati forrásokhoz hasonlóan a jövőben is rendelkezésre állnak majd olyan pályázati pénzek, amelyek új lehetőségeket jelentenek a gyógyító munkát végzőknek.
Sopron polgármestere köszönetet mondott minden kórházi dolgozónak azért, hogy munkájukat becsülette, odaadással, fáradhatatlanul végzik a betegek érdekében.
Semmelweis Ignác életpályáját, a jelenben követendő példájáról Dr. Molnár Sándor PhD. osztályvezető főorvos tartott előadást. Az ünnepek alkalmai a hétköznapokon való felülemelkedésnek, az erőgyűjtésnek, ami a további munkában való helytállást segíti – hangoztatta beszédében az osztályvezető főorvos.
Az ünnepségen átvehették jutalmaikat a törzsgárda jutalomban részesülők. Dr. Korányi László mb. főigazgató főorvos ünnepélyes keretek között adta át a törzsgárda elismeréseket.
Hasonlóképpen az ünnepség alkalmával adták át a főtanácsosi, tanácsosi, főorvosi, adjunktusi kinevezéseket az alábbiak szerint:
Főtanácsosi kinevezést kapott:
Mattiassich Norbert osztályvezető
Dr. Hafenscher István izotóp laborvezető
Katona Jánosné KAITO vezető ápoló
Tanácsosi kinevezés:
Dr. Dakhlaoui Abdallah főorvos – Tüdőgyógyászat
Dr. Pintér Katalin klinikai mikrobiológus – Laboratórium
Kalmárné Köő Julianna – SBO
Főorvosi kinevezés:
Dr. Fürtös András Sebészet
Dr. Hubay Zsolt KAITO
Adjunktusi kinevezés:
Dr. Szöllősi András Sebészet
Dr. Rada Gábor Szülészet-nőgyógyászat
Dr. Ahmadiazad Daryoush Szemészet
Dr. Praefort László KAITO
Az Erzsébet Kórház Kiváló Munkatársa kitüntetését vehette át:
Dr. Németh István Pathológia
Rédai Marianna min.ir.ig.h.
Tóth Pálné Pénzügyi Osztály
Hegykői Józsefné Újszülött részleg
Szeli Jánosné Kardiológia
Pintérné Gombkötő Henriett Tüdőgyógy.
Márkus Katalin Laboratórium
Kirkovits László Hygiénés Szolgálat
Menkó Éva Koraszülött részleg
Főigazgató főorvosi dicséretben 35 munkatárs részesült. Oklevelet kapott a Sebészeti Osztály kollektívája.
Balesetmentes közlekedésért pénzjutalomban részesülnek:
Balogh Attila 1.000.250 km
Császár Tibor 750.000 km
Lehervári Gábor 750.000 km
sopron.hu
Fotó: Pluzsik Tamás